Dragon Soul – Star Team – First Kills

Bár Dragon Soul első négy Boss-a nem ígényel nagy Skill parádét, azért gondoltam megéri a Screen Shot-ot. Az első kettőt levertük kedden csak úgy, tegnap pedig, mint hivatalos első Raid napon, lefektettünk négy Főszörnyet (Morchok, Yor’sahj, Warlord zon’ozz, Hagara the Stormbinder). A képek a tegnapi Raid-en készültek, s természetesen az első Boss-ról nincsen, mert az smafu és mindenki elillant onnan, meg elfelejtettük. Majd frissítem a bejegyzést a következő alkalommal csinált Morchok képpel.

Amiről sajnos nem készült sem felvétel, sem Screen Shot az az, hogy Damera kárán rájöttünk arra, hogy piszok tré érzés Főszörny felé ejtőernyőzés közepette kidécézni (kivel mással, ha nem vele történne ilyen). Mondanom sem kell, hogy mikor visszajött, a levegőben sikoltozott ejtőernyő nélkül, majd beesett a Boss elé, aki egy megszeppent WTF?!… E?!… és o.O közepette úgy tarkón reccsentette felocsúdván Paladin gyöngyszemünket, mint a ménykő. Szegény Damera túléli a zuhanást vagy 10k HP-val, erre POW BANG KACSUNG SZTACCS!… XD És erre a szokásos: “Mosméééér, rohattszeméééét Bossz, miértmindigéééén…” C(^.^)D

A másik nagy esemény, hogy Csedódzséjd is kilophatta a Boss-ból az indító cuccot a fegyvereihez, mivel egy Tank elég volt, így ő is Rugózott. Na igen ám, de nem hátulról, mert az úgy túl egyszerű, hanem kis szögben majdnem szemből neki a Főszörnynek, mert kemények vagyunk b+ 🙂 Nézzük Csedó szompolyog oda, majd PIFF 🙂 Könnyesre röhögtem magam…

Yor'sahj - Star Team

Yor'sahj - Star Team

Warlord Zon'ozz - Star Team

Warlord Zon'ozz - Star Team

Hagara the Stormbinder - Star Team

Hagara the Stormbinder - Star Team

7 hozzászólás

  1. Myra Myra szerint:

    na és akkor a nagy kérdés: én hol vagyok a második képen? aki megtalál az jutalomba részesül xD

  2. bekor bekor szerint:

    Ja első héten P1 -nekem meg 6. hét után se volt még P1 a staffon 🙁
    Ráadásul még 6 hét min a legenda része (10 normál)

  3. Moonthief szerint:

    Kedves kis momentuma volt ez Raid-ünknek, aranyos volt, az izgalom meg érthető, nem rossz kis pengék ezek 😉

    De az Epic Fail akkor is Damera megmozdulása, amiről csak annyira tehet, hogy vele tutira megtörténik ilyen is. Kitalálni nem tudok ilyeneket, de ő megcsinálja. Kíváncsi leszek, milyen váratlan eseményeket teremt még Dragon Soul-ban. Mittudomén… Rákalapácsol a Boss helyett Wyrmrest Temple egyetlen olyan alkotókövére, amitől az egész összedől… Raid End, a hibát a Blizzard 5:00-10:00 óra között javítja. Szíves megértésüket kérjük!

    Az az igazság Toncy, hogy bizony hullottak a Csillagok, a szó szoros értelmében 🙂

  4. Toncy Toncy szerint:

    Gratulálok skacok ! Csillagok fognak hullani …. csak igy tovább !

  5. Alvador szerint:

    Nagy grat a killekhez 🙂

    Shaddow, csak idézni tudok:
    “rogues do it from behind”

    Amúgy ha kell még valakinek a p1-es dagger, akkor 4. boss elött átlogol, pickpocket, örül, visszalogol. Ha esetleg több embernek is kell, akkor boss behúz, vanish, és a következő is pickpocketelhez (a többiek persze wyrmrest tetején várnak addig).

  6. codename47 szerint:

    “Én nem szompolygok. – Smeagol ” 😀

    Nem tudhattam, hogy a farzsebében van, na! 😉