Tag Archive for progress

Hiánypótlas avagy Cataclysm End: Heroic DS 8/8

Szokás szerint el vagyok maradva mindennel, szóval most akkor bepótolnám ömlesztve.

Először röviden: Heroic Dragon Soul: kitakarítva!
Hosszabban:
Voltak nehézségeink, beütött a vizsgaidőszak, a nyár, a diablo 3 stb. De azért raideltunk ha nem is túl sokat de azért a progresshez éppen eleget. Volt ember cserénk is ugyanis Zoexnek nyomát vesztettük még a nyár elején, helyette most Yreale erősíti a csapatot. Innen is akkor: “Üdv a csapatban!”. A legutolsó állapot még a 4/8 heroic volt, onnan elkezdtünk szívni hagarán aki csak jó pár trynak ( és időközben a megérkező nerfnek ) köszönhetően adta meg magát nekünk:

Heroic Hagara Kill

Heroic Hagara Kill

A következő áldozatunk Warmaster volt, aki azért nem sokat váratott magára. Őt azért még anno is próbálgattuk és hát volt tapasztalatunk meg összehasonlítási alapunk is, úgyhogy talán nemcsak a következő nerfnek köszönhetően ment le.

Heroic Warmaster Blackhorn

Heroic Warmaster Blackhorn

És végül eljött, a rettegett, a hírhedt, a raidbontó Spine of Deathwing akiről annyit hallottunk hogy már a gondolatába is beleborzongtunk, hogy odamenjünk. Egy kis – igazából 3 hét – szünet után tértünk vissza egy deathwing indítással. Nos hát azt kell, hogy mondjam, hogy – főleg hála Ladryék tapasztalatának – elég hamar megadta magát ( 2 raidnap ).

Heroi Spine of Deathwing

Heroic Spine of Deathwing

Rögtön követte is a mostani kiegészítő fő gonosza aki azért kis kihívást jelentett nekünk, habár az első értelmes tryunk után amiben eljutottunk az utolsó platformra és levertük a bosst 1,5M hp-ra rögtön le is vertük.

Heroic Madness of Deathwing

Heroic Madness of Deathwing

Az esetet Yreale videón is megörökítette:

innen gondolhatnánk, hogy pakoltunk és hazamentünk hogy nyirkos, hideg otthoni szobánkban ( ami nem mellesleg a mostani 40 fokban egész jól jönne ) remegve várjuk a MoP megjelenését …  de, nem ! Azért még nincs vége !

Rögtön következő héten megcsináltuk az összes Achievementet is az instából ezzel megszerezve innen is a sárkányt az egész csapatunknak:

DS Achievement Mount

DS Achievement Mount

Innen vége ? Nem tudom, egyelőre Cataban lehet, habár tervben van még azért egy Heroic Ragna és a régi Heroic bossok, Achievementek is, és bár remélem, de őszintén nem tudom lesz e rá lehetőségünk.

Azért egyelőre kijelenthetjük hogy a Cata-ban a teljesítményünk elég jó volt, sőt a guildunk állapotát tekintve kiváló és büszkék lehetünk magunkra ill. én azvagyok mindenkire. Csak így tovább a következő kiegben es hajár mindenki.

Madness of Deathwing – Freedome Team – First Kill

Érdekes felállással sikerült leverni a Freedome csapatnak is Madness of Deathwing-et. Én Main karakterrel voltam, mert kimaradtam a saját Star Raid-ről, Lori nem tudott jönni net probléma miatt, így a harmadik Healer Damera lett a papjával, ami előtt mindenki áldozatot mutatott be minden létező istenség oltáránál 😛 De egész ügyes volt. 1 Tank, 3 Healer, 6 DPS hybrid formában mentünk neki, és elég volt a DPS, sőt, pöpec volt.

Madness of Deathwing - Freedome Team

Madness of Deathwing - Freedome Team

Ultraxion Heroic – Star Team – Fist Kill

Harmadik Raid napot áldoztunk eddig rá, és végre lement Heroic Ultraxion. Ráadásul jó napot zárhattunk, mivel Morchok is Heroic-ban ment le, és egész Dragon Soul-t végigvertük fél órával a kiszabott idő előtt. Az már szokás, hogy Screen Shot nem készült 🙂 Valahogy ez mostanában lemarad, megpróbálok majd odafigyelni erre is.

Heroic Ultraxion Hentelők: Altiahna, Damera, Haydaronn, Jassante, Kruur, Moonthief, Omadessala, Rugroosia, Ryuhane, Sulpicius

Fangs of the Father

Hát ezt is megéltük. Sok-sok hét farmolás után (amit természetesen nem gyorsít az sem, ha HC-ban ölsz valamit), végre sikerült összerakni kis csapatunknak még egy legendaryt, ezúttal nekem, Alvadornak.

Ahogy a képen is látszik, most már nem csak én szívom a többiek vérét a raidekkel, hanem a karim is  😈 Viccet félretéve blizzard bácsi nem nagyon erőltette meg magát a szárnyakkal, egyszerűen picit elturbózta a warlock T6 szet szárnyat. Ennek ellenére szerintem nagyon jól néz ki a rugókon, különösen sötét ruhához nagyon illlik.

Szeretném megköszönni az egész csapatnak a támogatását, segítségét, és hogy egész eddig elviselt engem minden hülyeségemmel együtt. Remélem, hogy még sokáig lehetek ennek a csodálatos csapatnak a tagja.   😳

 

Fangs of the Father

Fangs of the Father

 

u.i.: Mindig legyél önmagad, kivéve ha lehetsz Batman. Akkor inkább legyél Batman!

Morchok Heroic – Star Team – Fist Kill

Az első alkalomról nem sikerült (szokás szerint) Screen Shot-ot csinálni, így íme a második Heroic Morchok lehentelésének képe. Első öléskor Sulpicius helyett Rugroosia volt velünk. Az érdekessége a második gyiloknak, hogy elsőre ment le. Minden nagyon penge volt 🙂

Morchok Heroic - Star Team

Morchok Heroic - Star Team