Archive for Hírek

Heroic Shannox

Na szóval, eleget érleltem már ezt és most úgy láttam felkészült a világ, hogy közzétegyem a következőt:

Kicsiny guildünk kicsiny csapata elkezdett Heroicban-ban is haladni a Ragna kill után, rögtön a kill utáni héten ( igen-igen már 2 hete azaz aug.25-en ) le is nyomtuk Shannoxot meg a két “nemes” kutyuliját heroicban is.

Megnéztük, eléggé randomnak, sőt először lehetetlennek tűnt. Az egész fight egy őskáosz és soha semmi nem is akart összejönni, majd bejelentettem, hogy “oké akkor ez az utolsó try és le farmoljuk a maradékot”, erre valahogy varászütésre mindenki úgy összeszedte magát vagy a csillagok állása lett hirtelen nagyon kedvező, de azon kaptuk magunkat, hogy a boss 10%-on és mindenki él és tényleg mi irányítjuk a fightot még mindig, szóval meg is halt akkor ott rögtön.

A killshot:

Heroic Shannox by RókaKóma

Heroic Shannox by RókaKóma

Ja amúgy azóta megöltük az előző raid héten is, szal már második kill is megvolt és remélhetőleg most is meglesz…

Néhány apróság még:

– Végre kiesett a tüzcica staff domobol, Ransom mostmár tüzeskedhet is vele 😉

– Vannak videóink, most már az összes fight fel is van véve és feltöltve youtube-ra… Az eleje felé ( Alysrazor ) még rosszabb minőségben és az én hangom nélkül szokás szerint, majd jobb minőségben, sőt már ragnán a szuszogásom is hallatszik a hangom mellett, no igen meg, hogy mennyire csapkodom a billentyűket 😉

Kis ízelítő; a Ragna kill:

A többi videó meg megtekinthető a felhasználom videói között: http://www.youtube.com/user/bataribalazsl

Minden videónál ott van a leírása is.

Ragnaros First Kill by RókaKóma

Ragnaros Kill by RókaKóma

Ragnaros Kill by RókaKóma

Végre meg volt ez is. Nem volt egyszerű de azért megoldottuk. Gz a csapatnak, és hajrá a heroicokban …

(Igen, majd később posztolom a videókat a firelands bossokról remélhetőleg akkor már meglesz domo és ragna is )

2 heti helyzetjelentés

Megint van elmaradásom amit pótolhatok… szóval íme az elmúlt 2 hét eseményei röviden:

Először is megöltük Baleroc -ot a kapu őrzőt. Már a második tryban látszódott a kill, mert már csak a berserk timer volt az ellenségünk. A fight a tankok szempontjából sima tank cserélgetős és mivel a healerek részéről ladry azt nyilatkozta, hogy miután felstackelte a buffot bármit kihealel adódott, hogy megprobáljuk két healerrel… Sikerült:

 

Baleroc Kill by RókaKóma

Baleroc Kill by RókaKóma

Amúgy a kill 07.10.-én volt és azóta már második kill is volt.

Következő bossunk Alysrazor egy kicsit nehezebbnek bizonyult, jó pár try és taktika igazgatás végén az, hogy ketten mentünk fel Balázzsal cirkuszi oroszlánt játszani hozta meg a killt:

Alysrazor Kill by RókaKóma

Alysrazor Kill by RókaKóma

A fight amúgy vicces, nem túl könnyű de azért gyakorlással ez is megcsinálható. Rögtön utána mentünk Majordomo Staghelm -et nézni, és mint kiderült igaz a szóbeszéd miszerint ő egy könnyebb boss igy alysrazor után meg főleg. Aznap (07.17) sajnos nem sikerült őt is leverni így gyorsan beiktattunk még egy raidnapot mára, ahol már simán ( értsd elsőre, ráadássúl Turbóval aki még a tryokon ott se volt ) le is ment:

Majordomo Staghelm Kill by RókaKóma

Majordomo Staghelm Kill by RókaKóma

Ezután rögtön neki is álltunk az insta utolsó bossának ( ha már a lehetőség megvolt ) , de csak ilyen “nézzük meg” szinten. A fight érdekes, kihívás de reméljük róla is posztolhatok hamarosan egy kill shotot ( lehet, hogy azzal is szokás szerint kicsit késve ) ide… Addig is itt egy kép az eddig próbálgatásokból ahol már elég hamar el is jutottunk p2-be:

Ragna Try P2-ig

Ragna Try P2-ig

Gz mindenkinek a csapatból és reméljük hamar lesz folytatás …

UI.: kicsit alakítgattam az oldalon, és még folyamatban van néhány változtatás többek között készül egy Fórum is

Meleg, melegebb, firelands….

Eljött hát a várva várt 4.2-es patch és vele az új raid insta, Firelands. Azért még bőven maradt még megölhető bossunk a régi contentben is, de örülunk a változatosságnak. El is indultunk hát, hogy megnézzük az új instát és bossokat de legfőképp hogy megnézzük hogy is álljuk meg a helyünket ott.

Első benyomásra az insta szép, habár kedves önjelölt lakberendező  Ransom már kiselőadást tarott arrol, hogy hol miként lehetne feldobni a helyet egy-két jakuzzival hasznosítva az amúgy is rengeteg sok feleslegbe menő energiát. A trashek mókásak , egyesek szerint kínosan is – bocsi Alvador. De legalább jól jön a repu, legalábbis honoredig, mert utána kicsit be is lassul. A bossok meg hát, hogy is mondjam végre újak. Persze van egy jó pár újrahasznosított elem, de ugyanakkor sok az új is bennük, úgyhogy összegezve kellemes felüdülés próbálgatni őket. Apropó próbálgatás, lehet hogy a gear szintünk, vagy az összeszokottság, vagy hogy már rég óta játszunk de valahogy a kezdeti nehézség szint nem tűnik túl magasnak…

Patch nap utáni csütörtök, raidnap, néhány apróbb – szokásos – probléma után el is indultunk, szokásos “nem tudok beszélni” raid, első bossként Beth’tilac nevű pókszörnyeteget választottuk ( az egyszerűség kedvéért hívjuk Bettinek), ugyanis 10-es statisztikák alapján őt ölték a legtöbbször addig, ill. ő volt az első a listán is a bossok felsorolásában, meg még jó pár indokot felsoroltam akkor amire már nem emlékszem. Odaértünk , gyors taktikai útmutatás , ptr-es tapasztalatokkal stb. Megnéztük, majd igazítottunk a taktikán és harmadikra le is ment:

Beth'tilac kill

Beth'tilac kill

Gyors ünneplés amit még egy kicsit fokozott a visszafelé talált majdnem ki nem lootolt random trash loot is, majd irány a következő boss, Shannox. A srácok szerint ő a legkönnyebb, szerintem nem, de kitudja. A lényeg, hogy vele azért kicsit nehezebben bántunk el, ugyanis volt egy kis apró félreértés egy régebbi PTR-es taktika miatt ahol a boss még tauntolható volt. Ami igazán kihívás volt benne, hogy mivel nem volt akkoriban normális taktika hozzá ezért csináltunk sajátot, jó pár trybol ( értsd 8.ra ) azért ő is lement:

Shannox Kill

Shannox Kill

Ezután még egy kis trashezés, hogy  a két nem human játékosunknak is meglegyen a Friendly repu, majd raidend volt, így végződött a 06.30.i raidünk. Szomorúan megállapítva, hogy nem tudunk többet raidelni ezen a raidhéten. Én el is húztam horgászni a haverokkal, csak később derült ki, hogy a srácok mégiscsak össze tudtak dobni egy ad-hoc raidet kedden, ahol toltak tryt.

Következő raidnapunk most csütörtök ( 07.07 ), szokásos döcögős indulás, várakozás emberekre, amíg nem lettünk meg gyorsan be gyűrtük az új easy-mode PvP-s bosst Tol Baradban, említésre is alig méltó szegény, killshot nincs. 8 óra végre megvagyunk, irány Firelands, a trash kicsit nehezebbnek tűnt mint multkor de a bossok nem, a mult heti bossok simán haltak, végre ott álltunk Lord Rhyolith előtt. Mivel a csapat nagyja már látta nem is kellett sok try, hogy kezdjük a végét is érezni. Sajnos Butchernek 10 órakor el kellett mennie, gyors cserebere és folytattuk majd még 2 try és meg is halt a boss. ( összesen 10-et tryoltunk ):

Lord Rhyolith kill by Rókakóma

Lord Rhyolith kill by Rókakóma

A fightról amúgy annyit, hogy mókás , tényleg az mindenkinek tudom ajánlani, tetszik ez az új mechanika ami a fightban van. Habár kicsit random is az egész de ha minden jól megy ” Itt nincs is mit healelni ” (c) by Ladry, ha meg nem akkor wipe, elég hamar.

Ennyi volt a mostani raidunk, várhatóan most tutira raidelunk még a héten, úgyhogy én azért varok még 1 ( talán 2 ) boss killt a hétre. Azért egyelőre gz a csapatnak, hajrá és így tovább.

H:Theralion and Valiona Down …. ja amugy H:Chimaeron is.

Először is van egy kis elmaradásom. Anno volt egy egy Heroic Malorik First ( azóta már sokadik ) Killünk amiröl a screenshotot elfelejtettem / nemvolt időm / kedvem kiposztolni, mert ugyebár csakúgy képet kirakni nem lehet és nekem néha fogalmazásgátlásom van…

Na szóval, adott ez a jó kis fight -Chimaeron – amivel azért valjuk be őszintén elég sokat szenvedtünk, főleg ha hozzáadjuk az anno még 25-os tryokat is. Igazán meglepő, hogy a többihez képest ez a fight a heroicok között a “könnyű” besorolást kapta. Maga a fight nem is lenne túl nehéz … mindenkinek, ugyanis a jól bevált heroic receptet követi miszerint dpsnek nagyjából ugyanaz, tankoknál kis kavarás és a healereket szivatni…. de rendesen. Azért jó pár try után de meglett és azóta is hetente farmoljuk az öreget, habár már nem vicces lassan, hogy mindig ugyanazt dobja.

Az eredeti csapat aki megölte:

H:Chimaeron Kill

H:Chimaeron Kill

Ja amúgy a kill május 23-án ( igen, lassan egy hónapja ) történt, még egyszer bocsi a késedelemért 🙂

Na ezzel megvolnánk, most akkor folytassuk kicsiny csapatunk történetét. Ügyebár mint azt már tudjátok volt azért közte egy Heroic Atremedes killünk is, amiről kép nem készült ( nem mintha azt késdelem nélkül posztoltam volna ) de Balázs pótolta… szerintem jó lett és lehet, hogy felkérem majd, hogy ő színesítse ki az én kis szösszeneteimet a killeknél képekkel / illusztrációkkal esetleg szöveggel is… Amúgy magához a fighthoz jómagam semmit se tennék hozza, csupán amit fight közbe is jó párszór kérdeztem: “Ez a heroic? ” meg ” De biztos, hogy heroicon van ? “.

Most viszont térjünk rá az aktuálisabb dolgokra:
A fenti és eddigi bossok után elöször probálkoztunk jó párat Magmaw-on ami egy kellemetlen bug – vagy csak a mi sorozatos balszerencsénk – miatt nem láttuk érdemesnek a folytatásra. Omnotron Defense System -et meg kicsit nehéznek találtuk még a mi szintünkhöz, szóval őt is elnapoltuk. Ezek után átmentünk Bastion-ba, hogy megprobáljuk a szerencsénkent Valionáéknál is. Már az első tryokbol kiderült, hogy ő(k) a mi emberünk ( bocs, sárkányaink ). Néhány óra try után amik közül jó pár akár kill is lehetett volna sajnos kifutottunk a raid időnkből és hát ott kellett hagynunk arra a hétre.

Ezennel eljutottunk a mostani héthez. Első raidnap gyorsan kitakarítottunk mindent Valionáékig, és meg is beszéltük – szokásunkhoz híven – a következő raidnapunkat vasárnapra, ahova egész napra őt tűztük ki célul. Azonban ebből a napból – nem akarok neveket említeni , csak annyi hogy “L” -el kezdődik és “adry” -ra végződik – nem lett semmi, mivel rejtélyes okokból nem lettünk meg csak 9-en. Amíg a – továbbra is nevén nem nevezett – illetőre vártunk azonban a csapat érdekes időtöltést talált magának:

Unatkozó Raiderek, avagy hogyan szaporítsunk papír repülőt

Unatkozó Raiderek, avagy hogyan szaporítsunk papír repülőt

A képhez ill. a tevékenységhez sokat nem fűznék, azt hiszem magáért beszél, talán majd Balázs valamikor ír róla egy jó kis szösszenetet egy kommentben , vagy meg jobb ha egy posztban 😉

Na mindegy, a következő raidnap ami ki lett tűzve már csak apró problémákkal küzdött amit hamar lekűzdöttünk és indultunk is. Jó pár try, köztuk néhány pár százalékos után beiagozolódott amit elsőre is gondoltunk, vagyis ölhető és meg is tudjuk ölni:

Valiona Heroic Kill by RókaKóma

Valiona Heroic Kill by RókaKóma

A kill tegnap történt, szóval most szó nem érheti a ház elejét, hogy megint mennyit késtem vele.. mkay?

Amúgy gz a csapatnak, reméljük még egy heroic kill belefér még Firelands előtt…

U.I.: tudom, hogy Alvador lektorálni/javítani fog úgyis, úgyhogy csak egyszer néztem át a helyesírást…