Tag Archive for shannox

Shannox Heroic – Star Team – First Kill

Sajnos kép nem készült, mert annyira öéjjeztünk, meg juhéjjoztunk, hogy totál elfelejtettük, de egész szépen lement Shannox Heroic verzióban. Csináltunk egy cserét a Tiger meg a T-72-es Tankjainkkal, Shani azt sem tudta, hova nézzen, addig meg meghalt. Volt már rajta kb. 10 próbánk, látszott, hogy most lemehet szépen. Beficcent 2-3 mák helyzet, de pengén tolta a csapat. Gratula a csapatnak!

Heroic Shannox

Na szóval, eleget érleltem már ezt és most úgy láttam felkészült a világ, hogy közzétegyem a következőt:

Kicsiny guildünk kicsiny csapata elkezdett Heroicban-ban is haladni a Ragna kill után, rögtön a kill utáni héten ( igen-igen már 2 hete azaz aug.25-en ) le is nyomtuk Shannoxot meg a két “nemes” kutyuliját heroicban is.

Megnéztük, eléggé randomnak, sőt először lehetetlennek tűnt. Az egész fight egy őskáosz és soha semmi nem is akart összejönni, majd bejelentettem, hogy “oké akkor ez az utolsó try és le farmoljuk a maradékot”, erre valahogy varászütésre mindenki úgy összeszedte magát vagy a csillagok állása lett hirtelen nagyon kedvező, de azon kaptuk magunkat, hogy a boss 10%-on és mindenki él és tényleg mi irányítjuk a fightot még mindig, szóval meg is halt akkor ott rögtön.

A killshot:

Heroic Shannox by RókaKóma

Heroic Shannox by RókaKóma

Ja amúgy azóta megöltük az előző raid héten is, szal már második kill is megvolt és remélhetőleg most is meglesz…

Néhány apróság még:

– Végre kiesett a tüzcica staff domobol, Ransom mostmár tüzeskedhet is vele 😉

– Vannak videóink, most már az összes fight fel is van véve és feltöltve youtube-ra… Az eleje felé ( Alysrazor ) még rosszabb minőségben és az én hangom nélkül szokás szerint, majd jobb minőségben, sőt már ragnán a szuszogásom is hallatszik a hangom mellett, no igen meg, hogy mennyire csapkodom a billentyűket 😉

Kis ízelítő; a Ragna kill:

A többi videó meg megtekinthető a felhasználom videói között: http://www.youtube.com/user/bataribalazsl

Minden videónál ott van a leírása is.

Shannox – Star Team – First Kill

Meglepetésre a Pókot elsőre levertük, így Shannox-ra maradt sok időnk próbálgatni. Volt pár majdnem sikerült Fight-unk, de persze, hogy akkor és azt, meg akkorát, stb… 🙂 Alvador penge instrukciói után Myrashhal nagyon szépen tankoltak, Kruur futott, mint Ben Johnson, meg is feküdt Shannox. Gratuláció mindenkinek! Loot szempontból is kifejezetten jó Raid napot zártunk (3 Trash Loot).

Shannox - Star Team

Shannox - Star Team