Tag Archive for achievement

Heroic Ragna Down!

Mai nappal – igaz nerf után – végre lement Heroic Ragna. Tryoltunk rá vagy 2-3 raidnapot összesen és már meglett volna nerf nélül is, de így viccesen sokkal könnyebb volt.

A bossrol sajna killshot most nem készült, mert siettünk SW-be, de Gesztiről – aki elvitte a mountot – meg a rámontírozott acsirol van egy kép:

Heroic Ragna 10

Heroic Ragna 10

Gz, a csapatnak ezzel méltóan zártuk a Cataclysmben a raidelést. Viszlát Pandában!

Hiánypótlas avagy Cataclysm End: Heroic DS 8/8

Szokás szerint el vagyok maradva mindennel, szóval most akkor bepótolnám ömlesztve.

Először röviden: Heroic Dragon Soul: kitakarítva!
Hosszabban:
Voltak nehézségeink, beütött a vizsgaidőszak, a nyár, a diablo 3 stb. De azért raideltunk ha nem is túl sokat de azért a progresshez éppen eleget. Volt ember cserénk is ugyanis Zoexnek nyomát vesztettük még a nyár elején, helyette most Yreale erősíti a csapatot. Innen is akkor: “Üdv a csapatban!”. A legutolsó állapot még a 4/8 heroic volt, onnan elkezdtünk szívni hagarán aki csak jó pár trynak ( és időközben a megérkező nerfnek ) köszönhetően adta meg magát nekünk:

Heroic Hagara Kill

Heroic Hagara Kill

A következő áldozatunk Warmaster volt, aki azért nem sokat váratott magára. Őt azért még anno is próbálgattuk és hát volt tapasztalatunk meg összehasonlítási alapunk is, úgyhogy talán nemcsak a következő nerfnek köszönhetően ment le.

Heroic Warmaster Blackhorn

Heroic Warmaster Blackhorn

És végül eljött, a rettegett, a hírhedt, a raidbontó Spine of Deathwing akiről annyit hallottunk hogy már a gondolatába is beleborzongtunk, hogy odamenjünk. Egy kis – igazából 3 hét – szünet után tértünk vissza egy deathwing indítással. Nos hát azt kell, hogy mondjam, hogy – főleg hála Ladryék tapasztalatának – elég hamar megadta magát ( 2 raidnap ).

Heroi Spine of Deathwing

Heroic Spine of Deathwing

Rögtön követte is a mostani kiegészítő fő gonosza aki azért kis kihívást jelentett nekünk, habár az első értelmes tryunk után amiben eljutottunk az utolsó platformra és levertük a bosst 1,5M hp-ra rögtön le is vertük.

Heroic Madness of Deathwing

Heroic Madness of Deathwing

Az esetet Yreale videón is megörökítette:

innen gondolhatnánk, hogy pakoltunk és hazamentünk hogy nyirkos, hideg otthoni szobánkban ( ami nem mellesleg a mostani 40 fokban egész jól jönne ) remegve várjuk a MoP megjelenését …  de, nem ! Azért még nincs vége !

Rögtön következő héten megcsináltuk az összes Achievementet is az instából ezzel megszerezve innen is a sárkányt az egész csapatunknak:

DS Achievement Mount

DS Achievement Mount

Innen vége ? Nem tudom, egyelőre Cataban lehet, habár tervben van még azért egy Heroic Ragna és a régi Heroic bossok, Achievementek is, és bár remélem, de őszintén nem tudom lesz e rá lehetőségünk.

Azért egyelőre kijelenthetjük hogy a Cata-ban a teljesítményünk elég jó volt, sőt a guildunk állapotát tekintve kiváló és büszkék lehetünk magunkra ill. én azvagyok mindenkire. Csak így tovább a következő kiegben es hajár mindenki.