Tag Archive for 10man

Heroic Ragna Down!

Mai nappal – igaz nerf után – végre lement Heroic Ragna. Tryoltunk rá vagy 2-3 raidnapot összesen és már meglett volna nerf nélül is, de így viccesen sokkal könnyebb volt.

A bossrol sajna killshot most nem készült, mert siettünk SW-be, de Gesztiről – aki elvitte a mountot – meg a rámontírozott acsirol van egy kép:

Heroic Ragna 10

Heroic Ragna 10

Gz, a csapatnak ezzel méltóan zártuk a Cataclysmben a raidelést. Viszlát Pandában!

Hiánypótlas avagy Cataclysm End: Heroic DS 8/8

Szokás szerint el vagyok maradva mindennel, szóval most akkor bepótolnám ömlesztve.

Először röviden: Heroic Dragon Soul: kitakarítva!
Hosszabban:
Voltak nehézségeink, beütött a vizsgaidőszak, a nyár, a diablo 3 stb. De azért raideltunk ha nem is túl sokat de azért a progresshez éppen eleget. Volt ember cserénk is ugyanis Zoexnek nyomát vesztettük még a nyár elején, helyette most Yreale erősíti a csapatot. Innen is akkor: “Üdv a csapatban!”. A legutolsó állapot még a 4/8 heroic volt, onnan elkezdtünk szívni hagarán aki csak jó pár trynak ( és időközben a megérkező nerfnek ) köszönhetően adta meg magát nekünk:

Heroic Hagara Kill

Heroic Hagara Kill

A következő áldozatunk Warmaster volt, aki azért nem sokat váratott magára. Őt azért még anno is próbálgattuk és hát volt tapasztalatunk meg összehasonlítási alapunk is, úgyhogy talán nemcsak a következő nerfnek köszönhetően ment le.

Heroic Warmaster Blackhorn

Heroic Warmaster Blackhorn

És végül eljött, a rettegett, a hírhedt, a raidbontó Spine of Deathwing akiről annyit hallottunk hogy már a gondolatába is beleborzongtunk, hogy odamenjünk. Egy kis – igazából 3 hét – szünet után tértünk vissza egy deathwing indítással. Nos hát azt kell, hogy mondjam, hogy – főleg hála Ladryék tapasztalatának – elég hamar megadta magát ( 2 raidnap ).

Heroi Spine of Deathwing

Heroic Spine of Deathwing

Rögtön követte is a mostani kiegészítő fő gonosza aki azért kis kihívást jelentett nekünk, habár az első értelmes tryunk után amiben eljutottunk az utolsó platformra és levertük a bosst 1,5M hp-ra rögtön le is vertük.

Heroic Madness of Deathwing

Heroic Madness of Deathwing

Az esetet Yreale videón is megörökítette:

innen gondolhatnánk, hogy pakoltunk és hazamentünk hogy nyirkos, hideg otthoni szobánkban ( ami nem mellesleg a mostani 40 fokban egész jól jönne ) remegve várjuk a MoP megjelenését …  de, nem ! Azért még nincs vége !

Rögtön következő héten megcsináltuk az összes Achievementet is az instából ezzel megszerezve innen is a sárkányt az egész csapatunknak:

DS Achievement Mount

DS Achievement Mount

Innen vége ? Nem tudom, egyelőre Cataban lehet, habár tervben van még azért egy Heroic Ragna és a régi Heroic bossok, Achievementek is, és bár remélem, de őszintén nem tudom lesz e rá lehetőségünk.

Azért egyelőre kijelenthetjük hogy a Cata-ban a teljesítményünk elég jó volt, sőt a guildunk állapotát tekintve kiváló és büszkék lehetünk magunkra ill. én azvagyok mindenkire. Csak így tovább a következő kiegben es hajár mindenki.

4/8 Heroic Dragon Soul

Megint jól lemaradtam a HC killjeink posztolgatasával. De hát belehúztunk az elmúlt néhány hétben és most van is mit bepótoljak…

Először is feb.06-án végre – igaz csak az 5%-os nerf után – sikerült áttörni a dps határt és megölni Ultraxiont Heroicban. A fight nem igazán a taktikáról szól, hanem inkább arról hogy tudunk minél többet healelni/dps-elni és így megölni a bosst.

Heroic Ultraxion kill by RókaKóma

Heroic Ultraxion kill by RókaKóma

Ultraxion sikerein felbuzdulva egyből neki is láttunk a következőnek kiszemelt bossnak, a színes taknyos örök-beteg Yor’sahj-nak. A fight eléggé random, hogy éppen mit milyen sorrendben ad, de kis gyakorlás után minden helyzetre fel tudtunk készülni és 3 napra Ultraxion után (feb.09) ő is megfeküdt.

Yor'sahj Heroic Kill by RókaKóma

Yor'sahj Heroic Kill by RókaKóma

És hát elérkeztünk a tegnapi naphoz ( feb.19 ), mikor is sikerült diadalmat aratni Zon’ozz alias PingPong boss felett is heroicban. Sok taktikát próbáltunk, alakítgattuk, formáltuk míg végül találtunk egyet ami nekünk is feküdt, a boss meg; hát ő is “feküdt” tőle.

Zon'ozz Heroic Kill by RókaKóma

Zon'ozz Heroic Kill by RókaKóma

Gz a csapatnak, és remélem hamarosan posztolhatok Hagararól is.

(Update):
Kis statiszikta mivel is töltöttünk el a bosson 20 tryt:
– 2db DC-zik valaki (ebböl az egyik utolsó elötti volt ami már majdnem kill)
– 3db random embert kop le a csáp holott Geszti rajta áll
– 6db a kedvencünk “nézd már kukac” és rárakta a golyót hót egyenest a másik irányba a csapattól
– 4db “mégiscsak rakok nektek debuffot a tentacle phase-re”

 

Dragon Soul Progress by RókaKóma

Dragon Soul

Hát eljött az ideje, hogy én is írjak kicsit a progressünkről…

Első héten rögtön a szokásos raid-napunkkor neki is vágtunk nagy lelkesedéssel az új instának. Rögtön el is feküdt nekünk Morchok szinte semmi erőfeszítést nem igényelve, majd Yor’sahj is ugyanígy, annyira gyorsan, hogy még screenshotot is elfelejtettünk csinálni. Aztán jött Zon’ozz alias PingPong boss ahol azért megfeküdtünk párszor, de mint később kiderült csupán azért mert túl sokat akartunk egyszerre, valljuk be egy bosst elsőre acsira ölni egy kicsit azért túlzás. Haladtunk tovább, Hagara. Itt tartottunk egy kis szünetet, hogy minden kedves pajtásunk minden rugójának meglegyen a pickpocket a legendary quest indításához. Semmi taktika, behúzzuk a bosst és majdnem le is ment, gyorsan újra neki és meg is feküdt. Jött Ultraxxion akivel már kicsit szenvedtünk, de nem sokat. Hamar megértette mindenki és elkapta a fight ütemét majd csináltunk is egy 150k-s try-t de utána ő is megadta magát nekünk. Itt lett vége az első raid napunknak az új instában, vasárnap folyt. köv…

Tovább